2010. március 30., kedd

AutoSpa Panda

Ma munka után meglátogattam egyetlen keresztanyám drága férjét, hogy a céges kocsijukra megálmodott reklám feliratoknak a helyét lemérjem. Viszonylag hamar átjutotttam a városon, így nem volt az ígért időben sikerült megérkezni Budaőrsre. A nagy méregetésben csak arra lettem figyelmes, hogy TothLaci behuppan a kocsimba, és már áll is be az egyik mosóba, és már esnek is neki a srácok a kocsinak. Ennek nagyon örültem, mert hozzávetölegesen két éve nem volt komolyabban lemosva a kocsi, és az AutoSpa-s srácok minden négyzetcentiméterét lepucolják a kocsinak, így amikor Laci az ajtó alját törölgette, megkérdeztem tőle, hogy tisztába van-e vele, hogy két éve nem járt arra semmyilyen tisztitó alkalmatosság?! Erre válszul csak a rongyot mutatta fel! :) Megosztás

2010. március 29., hétfő

Megint sűrűsödnek a napok

A múlt hét vége a Castyling Tuning Show videóinak szelektálásával telt, így a csütörtök, péntek elment. Szombaton az évadnyitó drift edzést látogattuk meg, ahova egész komoly csapattal érkeztünk. Zsu, Dave, Bodogán Sanyi, Isti, Bástya, Balogh Zsolti kollégám + kisfia Dominik.

Befészkeltük magunkat a pálya mellé, ahol nagyon kellemes órákat töltöttünk Radir, Csabber, Kerényi Ádám, és jó néhány sör társaságában. Az idő fantasztikus volt, mert annak ellenére, hogy esőt jósoltak egész napra, hét ágra sütött a nap.

Örömmel konstatáltuk, hogy Zeusz újra rója a köröket a pályán, a 2009-es év kihagyása után, ellenben szomorú hír volt, hogy Gondos Tomi (GTS Motorsport) Mantája 1, azaz egy kör után feladta a küzdelmet, és csapágyas lett. Szegény rosszul kezdi az évet, az előző edzésen váltóhiba, most meg ez...reméljük nem rá szállt át Radir tavalyi peches szériája!!!

Nagyon sok szép új vas volt a pályán, megint lehet megtanulni, hogy ki milyen kocsival harcol a lóerőkkel szemben, de szerencsére a színvonal igencsak felfele mutat. Mindenki erős vasakkal járta a pályát, sőt délután három versenyzővel nőtt a Pro Licenszesek tábora.

Este Zsuval Dávidnál töltöttük az időt, de az egész napos videózás, és fényképezés után igen hamar ágyba kerültünk.

Vasárnap hazafele gondoltuk lenézünk a Duna partra, ami így utólag nem volt jó döntés, mert egy nem tervezett közúti ellenőrzés közben egy szimpatikus rendőr egy ötezer forintos csekkel jutalmazta a fóliatetoválást a kocsin. Ha belegondolok nem is rossz, előtte több mint két éve nem találkoztam a rend szigorú őreivel.

Délután rendbe tettem Zsu képeit, meg átvettem a drift videót, majd nekiálltam a TuningShow-s videónak, majd a Discovery Science-n futó Kolónia két része után elaludtam, mint akit fejbe vertek.

KÉPEK AZ DRIFT EDZÉSRŐL

Ma reggel a képek kerültek fel a megfelelő oldalakra, és némi körítést kapott a Fanat-x Blogban Megosztás

2010. március 24., szerda

Elhagyom az gatyám...

Múlt hétvégén volt a Carstyling Tuning Show, ami minden évben a legnyagyobb autós rendezvény, és evvel nyílik meg a tuning szegon minden évben.

Ennek köszönhetően múlt héten minden nap kocsit szereltünk, egész hétvégén kint voltunk, videóztunk, most meg azóta csak videót vágok, és vágok, és vágok.

ELkészült már a Papp Petinek készített promó film, a carsandgirls.hu-nak az intro, és még válogatom a Palyboynak, és az IMI Teamnek a snitteket...nem alszok már megint egy hete, és ráadásúl hétvégén meg első drift edzés, ami megint csak fárasztó lesz...

Szeretjük a hobbinkat! Megosztás

2010. március 16., kedd

Megint Carstyling Tuning Show...

Készülődés van ezerrel...
Tegnap megint éjfélig voltunk Csabi műhelyében, és a Dedra új lököseit fóliáztuk, és tettük fel a kocsira...amilyen egyszerűen hangzik, olyan hosszú idő volt.

Utána Csabinál még megittunk két felest, egy-egy sörrel, és olyan másnaposságra ébredtem, mintha életem legnagyobb buliját éltem volna át... Megosztás

2010. március 13., szombat

Összegzés

Ez a hét nagyon mozgalmas volt, semmi szabadidőm nem akadt, így postomus beszámolnék az eseményekről.

Minden este Zsu tesójánap párjának csináltam MiniDVből DVD-t, ami minden estémet elvette.
Egy estének a felét töltöttem Csabinál, hogy Ystuc kocsijának a hifijét befejezzük, ami sikerült is.

Rendeltem pár kamera cuccot ebayről. Elkezdtem összeírni hogy kinek kell Nano a társaságomban, amit a jövő héten fogok szerintem megrendelni.

Péntek reggel nagyon korán keltem, mert 7:45-kor volt jelenésem Dávidnál, Dunakeszin, mert a kocsim vizsgára készül, amit estére sikeresen teljesített. Este még benéztem a Negyedik Köztársaság (4K!) "házibulijába", ahonnan sajnos idő elött el kellett jönnöm.

Ma az ég világon semmit sem csináltunk... Megosztás

2010. március 4., csütörtök

Új címen

Egyszerűbb megjegyezhetőség, és egyéb okokból beillesztettem a saját doménembe ezt a blogot, így mostantól a http://blog.kiszelymate.hu/ címen is elérhető!!! Megosztás

2010. március 3., szerda

Összeraktam

Ím: :)

Megosztás

Méltó hely a felbecsülhetetlen gitárnak...

A keresztapámtól kapott gitárnak ideáig nem volt méló helye ... egészen máig.

Hétfőn körbenéztem a neten, hogy keressek egy állványt, és egy hosszabb kábelt ami kifejezetten gitároknak való, és meglepő módon Budapest és vonzáskörzetében csak drága hangszer boltok vannak, vagy az elérhető árúaknak nincs weboldala. Sebaj, szerencsére van egy bolt, aminek van weboldala, és az árai is jók...márcsak az a baj, hogy a bolt Pécsett van. Tiszta mázli, hogy van házhozszállításuk. Megtaláltam az ideális állványt, és a megfelelő kábelt is, és az egész cucc házhozszállítással együtt jobb áron volt, mintha elmentem volna bármelyik közeli boltba, és még ki sem kellett mozdulnom a munkahelyemről. Ez a mai technika?! :)

Nos hát íme:


Pár extra kép a gitárról magáról.

Egy Avion Les Paul...imádom!

Mellesleg a bolt a http://hangszerdiszkont.hu/, amit nagyon ajánlok minden zenekedvelőnek, zenésznek.

Megosztás

Öcsém milyen kedves ajándék...

A szó legszorosabb értelmében!
Egyetelen öcsém, Ádám látogatott meg imént, hogy átadja a szülinapomra szánt ajándékát...és meg kell hagyni telibetalált! Nagyon jól esett a figyelmessége, hogy az éppen aktuális mániámat észrevette, és evvel a Lego szettel (8259) lepett meg. Mindemellett felhívam a figyelmét, hogy a jövőben az ilyen jellegű kiadásokat legyen kedves nem rám áldozni!!!! Most nem akarom kibontani, de este majd küldök képet az összeszerelt állapotáról is. :) Megosztás