2010. február 28., vasárnap

Meglepetés...

Tegnap Csadiéknál ünnepeltük szűk baráti körben a születésnapomat. Sima, beszélgetős este volt, semmi nagy felhajtás...

Zsu említete, hogy készülnek valami ajándékkal, aminek nagyon fogok örülni, de gőzöm sem volt mi lehet. El is gondolkoztam azon, hogy vajon mi lehet, aminek tuti örülni fogok, és nem kerül egy vagyonba.


Mivel Luigy dogozott, így csak majd éjfél körül jött el a pillanat, amikor megkaptam a meglepetésemet.

Mindenki felállt, Csabi mondott pár szót, majd a kezembe nyomtak egy piros ajándék zacskót, ami egy nem sokat eláruló fekete-sárga dobozkát rejtett.


A trükkös nyitás után egy igazán nagy meglepetés ért, amire valóban nem számítottam. Egy élmény vezetést kaptam egy Subaru Impreza WRX STI-vel.



Mellékelve a dobozban volt egy miniDVD, amin egy rövid filmen ismerkedhetek a rám váró örömökkel.






Lehet nem vagyok normális, de ennél a résznél egyböl az jutott az eszembe, hogy életem eme pillanatát méltóan kellene rögzíteni. Egyből beugrott Astar, Mancs, és DonDrift az Xprovid Films srácai, akik érzésem szerint tökéletesen alkalmasak erre a "feladatra" (nem beszélve arról, hogy becsukott szemmel hátrakötött kézzel is olyan reklám videót tudnak csinálni, ami röhögve kenterbe veri a fent látható videót). Természetesenen a fotó oldalról sem szabad a dolgot veszendőbe hagyni, így a Carsandgirls.hu tagjai Sajt, és Rika jutotak eszembe. Már csak egy olyan időpontot kell találni, amikor mindenki ráér! El is kezdem a szervezkedést...


Ui.: alig tudok írni, úgy fájnak az újj hegyeim a gitártól! :)


Megosztás

2010. február 24., szerda

Nano pendrive, hatalmas öröm

Csomagot hozott a postás! Megérkeztek a múlt héten megrendelt mini flash meghajtók. Ezek tényleg nagyon picik! :) Itt a háttér egy normál négyzethálós füzet!!!! (5mm x 5mm a háló)



Tökéletesen passzol az előlapba.


4 giga tárhely...sose lesz gond a zenékkel a kocsiban...és Zsunak sem, mert ugyebár az övé is megérkezett!




Megosztás

2010. február 23., kedd

Lett gitárom...

...és nem is akármilyen! Álmomban sem hittem volna, hogy Szabi egy ilyen gyönyörű gitárt csak úgy nekem ad...egyszerűen fantasztikus. Annyira szép, és hibátlan, hogy szinte meg sem merem fogni!

Ma kedves fönököm segít behúrozni, és behangolni, így este elöször fog megszolalni a kezemben a SAJÁT gitárom... :) Fura érzés...

Kaptam kölcsön egy kis könyvet is, amiből el lehet indulni...tegnap olvasgattam, és nagyon jól írják le a dolgot...nincs kizárva hogy be is scannelem.

Mellesleg ilyen a kicsike:

Egy Avion AV3/CS.

Tegnap este még megmutatta Szabi ennek a nagytestvérét is, hogy milyen a hangzása, összahasonlítva a másik gitárjával, egy Fanderrel. :) Öröm volt nézni, ahogy játszik...remélem hamarosan én is belejövök...

Megosztás

2010. február 21., vasárnap

Zsu este jön...

...és úgy néz ki a lakás, mint ahol számítógépet szereltek! :) Gyorsan összerakom a szobákat... :) Megosztás

Timi PC :)

A hét második felét annak szántam, hogy végre összerakjam a Timi hugomnak szánt számítógépet...mivel az első összerakás után az alaplap távozott a működő lapok közül, így nagy lap kutatás volt, mígnem úgy döntöttem, hogy a szerveremet adom neki oda kicsit feltuningolva, és magamnak meg szereztem egy sokkal kisebb, halkabb, lassabb gépet...arra, hogy a sarokban töltsön egész nap, nem kell egy 2 gigás P4...

Tegnap estére sikerült is a dolgot készre csinálni, OPrendszerrel, minden kütyüvel, így át is vittem nekik... :)

Timi elöször nem nagyon vett tudomást arról, hogy ott vagyok, de aztán (gondolom nagy szikozódások közepette) kibújt a szobájából...és mikor meglátta a gépet, kicsit meglepődött, és igen nehezen kezelte a helyzetet...

Szerencsére a kezdeti szorongása hamar elillant, mikor a gép elöször bekapcsolt az asztalán, még egy mosoly is rajzolódott az arcára...és utána olyan dolog történt, mi már rég nem volt... beszélgettünk!!!!! :) :) :) :) Már ezért érdeme volt a gépet összerakni!

Persze vittem egy routert is, és gyorsan megosztottunk a netet, így a Timinél is van net. Remélem sokat fogja használni a gépet! Megosztás

2010. február 18., csütörtök

LESZ GITÁROM!!!!!

Faterom a héten dumált egyetelen drága keresztapámmal, Szabolccsal, aki mellesleg zenekarban is zenélt, és említette neki a gitáros ambiccioimat, amire Szabi mondta Faternak, hogy csörögjek rá, és tud segíteni...
Ma beszéltünk egyéb okokból kifolyólag, természetesen ez a téma is szóba jött, és mondta, hogy van neki otthon egy húrtalan elektromos gitárja, amit még régebben magának vett, de nem nagyon használta, mert gyorsan vett helyette egy komolyabbat (ismétlem zenekarban játszott!!!). Nos ezt a gitárt szívesen nekem adja, mert Ő úgysem használja... :)

Szóval úgy néz ki, hogy egy olyan gitárom lesz, amilyet soha nem is álmodtam volna... Megosztás

2010. február 17., szerda

Zsu elment síelni...

...én meg itt vagyok magamnak, és a barátok meg leszarnak...
Egyikkel meg volt beszélve, hogy ma átmegyek este hozzá, de az utolsó pillanatban lemondta, természetesen egy lány miatt...

Természetesen ez így ebben a formában nem igaz, ezt csak azért írtam le, mert tudom, hogy ő is olvassa a blogot, és tudom, hogy evvel most kicsit beparáztattam!!! :) Semmi gáz nincs, mert bőven volt mit csinálnom itthon... új szerverem lesz! :) Megosztás

Apu kórházban...

Sajnos apu tegnap este nem volt jól, így most bent fekszik a kútvölgyiben...
Semmi extra, már sokkal jobban néz ki, és jobban is érzi magát, remélem nem lesz bent sokáig... Megosztás

2010. február 15., hétfő

Kínai új év

Tök jó...Kinában most van új év...így minden zárva...csak szerdán fog elindulni a Nano felém... Megosztás

2010. február 13., szombat

Megint Ebay

Tetszik ez az Ebay...
Olyan fura érzés, hogy itt kattintok párat, és a világ másik felén pár másodpercel késöbb egy másik ember akár hozzá is férhet az általam küldött összeghez, aminek hatására becsomagol valamit, és elküldi...fura!

Szóval megrendeltem a 2db. 4 gigás Nanot, meg egy nyolcasat Dénes kollegámnak... Megosztás

2010. február 12., péntek

EagleTec Nano

Mivel az új fejegységem kitűnően kezeli a flash meghajtókat, így kitűztem célul, hogy egy akkora drájvot keresek, ami elfér az előlap tartó tokban, anélkül, hogy ki kellene venni az USB aljzatból... :) Egészen konkrétan az ötlet az volt, hogy ha a Logitech tud gyártani félcenti szer egy centis receivert, akkor kell lennie ekkora PenDrivenak is...

Láss csodát, van ilyen...
Nagyon bejövős, annyira, hogy Zsunak is beszerzek egyet majd, mert neki is passzolna az előlapjához...
Itthon 5k körül van a 4GB-os, Ebayon négyezer egy-kétszáz HUF. Még egyeztetek Zsuval, és rendelem... Megosztás

2010. február 11., csütörtök

Beszerelve...

Természetesen tegnap este bekötöttem a fejet a kocsiba...fantasztikusan sokmindent tud, és nagyon felhasználóbarát a kezelése, a dizájnról pedig ne is szóljak...egy szóval nagyon ott van a toppon...már csak azt kell megszokni, hogy megint ki kell venni az előlapot a kocsiból... :)

Az egész beszerelés megvolt 3 óra alatt, a videókábelek újrahúzásával, és a tolatókamera képére váltó kapcsoló beszerelésével együtt... Megosztás

2010. február 10., szerda

Sony MEX-DV1600U - Bemutatás

Majd másfél hét várakozás, és kisebb harc után megérkezett a fejegységem, a Sony MEX-DV1500U helyett a MEX-DV1600U.

A neten ez a kép van csak róla!

A készülék élőben így néz ki. Sokkal szebb, mint a beállított képen.

Átalakították a kezelő gombokat, meg a hangerő szabályzót, így jobban kezelhető lett a Quick Browser funkcio.


A másik oldalon a szokásos USB, és Jack Aux csatlakozó van, ami a megfelelő RC-200IPV kábellel akár IPod, vagy IPhone is csatlakoztatható hozzá, amit a fej kezel is.

A hátlapon az antenna mellett kapott helyet a video kimenet, amit egy egyszerű RCA aljzattal oldottak meg, így nincs harc a bekötésnél az RCA fordítóval. :)

Szintén a hátlapon talál helyet a 3 pár RCA audio kábel, amiből 1pár egy ujabb bemenet, a másik kettő meg az első, és a hátsó/SUB kimenet.

És legnagyobb örömömre a Sony visszatette a Command Stick aljzatát a hátlapra, így a fej vezérelhető a "joystick"-ról is, amit már ismerhetünk a régi magasabb kategóriás fejeknél is. Természetesen az infrás távirányító alap tartozéka a csomagnak (Sony RM-X168).

A fejegység dekoratív kék-fehér megvilágítást kapott, és az egy soros kijelzőnek köszönhetően igen jól olvasható a rajta található információ. Az egész külalak igen megnyerő, és vonzza a tekintetet. A termék itthon valamikor Április környékén lesz elérhető a Sony Magyarország információja alapján, az ára még nem ismert. A régebbi, két éves DV1500U modell 75000HUF most.

Megosztás

Egy postai küldemény története...

Első körben megkérek mindenkit, hogy SOHA NE RENDELJEN SEMMIT KÜLFÖLDRŐL, AMI 45 EURO FÖLÖTT VAN, MERT NAGYON MEGSZOPJA!!!!!!!

Tegnap este megjött az "értéknyilatkozat" a Sony fejemről, ami már ott pihen a Postánál, így ma reggel az Orczy téren kezdtem a napot. Gondoltam max 20 perc alatt megoldom a dolgot, és direkt úgy fordultam, hogy vettem fel pénzt.

A helyszínen a szimpatikus portás bácsi eligazított, hogy fáradjak a 2. emelet 5. ablakhoz. Lift, séta, ablak megvan. 15 perc (!!!) várakozás után egy hölgy arra tévedt, és megkérdezte mit szeretnék. Mondtam neki, hogy egy kis figyelmet, és utána egy csomagot, aminek ez és ez a száma. Ez neki nem jó, mert neki egy másik szám kell, majd fordult volna el. Velem nem tolsz ki, gyors telefon, és már tudtam is az áhított számot. OK, megvan a papirom, de hol a számla? Hahahahaha...számla? Akkor akármi, ami a termék árát igazolja. Odaadtam a kinyomtatott levelet (amit bárki, aki egy kicsit ért a PC-khez, akármikor megcsinál). OK, akkor fáradjak az 1-es ablakhoz. Ott egy uriember átvette a papirokat, és kérte az utalásról a bankszámlakivonantot (???). Mondom, az nincs nálam, mert én azt az infót kaptam, hogy kérjek egy "nyilatkozatot" az eladótól, amit avval a lendülettel oda is adtam. Kérdés: ennyit fizettem érte? Mondom, ennyit, plusz a postaköltség. Az mennyi, kérdezte. Mondom ennyi, és ennyi. Jó, akkor azt írjam rá a papirra. Na itt volt az első felháborodásom, hogy miért is kell nekem a szállítási költségre ÁFÁt, és VÁMot fizetnem???? Erre korusban elmondták a vonatkozó törvényt. Szép, basszák meg! Mindegy, nem tudok mit tenni, ki kell fizetnem. Mennyi? Ó, azt ő nem tudja, erre ad egy rakat papírt, hogy menjek bal oldalt az utolsó ablakhoz, és kérjek kalkulációt. (MIVAN????) Odafáradtam. Alig 10 perc után a hölgy megcsinálta a kalkulációt, végösszeg 12ezer valamennyi...nem is vészes. Viszem vissza a papírt a fószernek, aki valamit nem értett, és elkezdett vadúl keresgélni. Rákérdeztem, hogy mi a bibi? Kiderült, hogy a hölgy rosszul számolt, és újra kell számolni, csak nem tudják, hogy ennek a készüléknek mi a vámtarifa azonosítója. Kérdem én, ha ő is ki tudja számolni, akkor mi a rákért mentem el egy másik helyre kiszámoltatni????? Utána elmagyaráztam, hogy autórádióként keressék, mert ez az, csak tud DVDt is lejátszani. (Láttam, hogy ennél a résznél nagyon erőset mondtam, mert ezt nehezen dolgozták fel!). Megtalálták, siker. Számolgat, és látom, hogy egy összeg rendszeresen visszatér. 55ezer valamennyi...
"- Elnézést, az az 55ezer valamennyi az micsoda?
- Az a 260 dollár átszámolva.
- Milyen árfolyamon, már ne haragudjon????? Nekem ez 51500HUF volt!
- Lehet, de nekik átlagot kell számolni, amit kapnak minden héten."

Gratulálok, megint elmehettek husszú tömött sorokban az anyátokba.
Számolgatás, eredmény...20880HUF

MIFASZ???? Mindegy, lenyelem, mert nem tudok mást csinálni! Megkérdezem, hogy akkor ennyi a vége, mert nincs nálam ennyi, így keresnem kell egy autómatát is. Mondta az úr, hogy ennyi, és szemben van egy autómata, és utána menjek ez 5-ös ablakhoz. Volksbank, alsó hangon 300pénz, hogy vegyek fel zsetont. Király!

Vissza 5-ös ablak, hölgy papirok elvesz, és közli, hogy fáradjak az utolsó elötti ablakhoz, ahol majd fizetni is kell. MIVAN??? Most vagyok az 20. ablaknál, meddig kell még mászkálnom?
Nagyon kedves hölgy fogad az ablaknál, majd 8-10perc után egy csomag jelenik meg, majd szólít. Személyi elkér, átad, majd közli a hölgy, hogy akkor 22280HUF. És ami ez után jött, azt szintén idézném (mint azt tudjuk a NAGYBETÜK használata írásban hangos beszédet, üvöltést jelent):
"-TESSÉK???
- 22280 lesz...
- ÉS KEDVES ASSZONYOM, ELÁRÚLNÁ NEKEM HOGY LETT A 20880-BÓL 22280?
- 20880 plusz 1400HUF kezelési költség...
- ÉS A KURVA ISTEN FASZÁÉRT NEM LEHETETT EZT AZ ELŐZŐ 8 ABLAKNÁL KÖZÖLNI, HOGY NE KELLJEN MEGINT ÁTMÁSZNOM AZ AUTÓMATÁHOZ, ÉS KISEBB VAGYONÉRT MEGINT PÉNZT FELVENNEM????? MINDJÁRT JÖVÖK!!!!!!"

Kifele menet azért beugrottam a vámtiszthez, aki nem tudta feldolgozni az autórádió, és a DVD egy mondatban való használatát, és igen szerényen jeleztem felé, hogy:
"- BOCSÁNAT, CSAK EGY JAVASLAT: HA VALAKI LEGKÖZELEBB ÉRDEKLŐDIK BANKAUTÓMATA IRÁNT, AKKOR LEGYEN KEDVES MONDANI, HOGY VAN KEZELÉSI KÖLTSÉG IS, HOGY NE KELLJEN AZ EMBERNEK 2X FORDÚLNIA, PLÁNE, HOGY 2X RÁKÉRDEZTEM, HOGY A PAPÍRON LÁTHATÓ ÖSSZEG A FIZETENDŐ VÉGÖSSZEG-E!!!!!"

Tehát megint bank, 2000HUF felvesz, vissza megy, kifizet, csomag átvesz, elköszön.

Összegezve: elment a napomból 1,5 óra, és kiperkáltam ~23000HUF-t egy olyan termékért, amit 51500HUF-ért vettem. ROHADJÁL MEG MAGYAR ÁLLAM!!!!!!

Megoldás: Ha bármit vesztek kintről irassátok rá a feladóval, hogy GIFT, és hogy az ára 40 EUR, vagy 20, vagy 23,5, csak 45 alatt legyen! Az állam sokat akar markolni, de keveset fog fogni! :)
Ha nem lettem volna ilyen rohadt becsületes, akkor simán megúszom ezt a 23000HUF-t, és ilyenkor kicsit megértem, hogy miért mondják, hogy itthon csak akkor tudsz megélni, ha lopsz, csalsz, hazudsz.

A kocsiban azért kibontottam a csomagot, hogy nem egy téglát kaptam-e ~75 pénzért...és láss csodát, a csomagban nem az van amit rendeltem. Nem az áhított Sony MEX-DV1500U van...

...hanem a legújjabb Sony MEX-DV1600U, amit itthon még a Sony mintaboltban sem láttak, és majd csak Március vége, Április közepe -vége felé lesz elérhető.
És nekem ilyen jött...rákérdeztem az faszinál, aki küldte, hogy ez mi, amire csak azt a választ kaptam, hogy közben megjött ez, gondolta ennek jobban örülnék, reméli nem haragszom! :)

Haragszom-e??? Enyém Magyarország első ilyen fejegysége....haragszom-e! Persze, hogy nem!
Mivel sehol a neten nincs róla fent normális fénykép, így a következő postban felrakok pár képet, meg némi leírást róla... Megosztás

2010. február 9., kedd

Levelem jött a postától...

...miszerint csomagom érkezett, és legyek kedves nyilatkozatot tenni, hogy milyen értékű a csomag tartalma, hogy kiszámolhassák a VÁMot, meg az ÁFÁt. (????)
Sebaj, egy telefonhívás után máris tiszábban láttam a dolgokat, és előzetes számolgatások alapján nagyjából 8-9 ezer forint körül kell majd kattognom. Ennyi még belefér, csak kell kérnem egy értéknyilatkozatot az eladótól (???), akár e-mailban.
Katasztrófa ez az ország!!!!! Megosztás

2010. február 6., szombat

TestCar - Lego 8865

Pénteken sikerült hozzájutnom a nagy Technic Lego szettem hiányzó alkatrészeihez. Mivel ezt már tudtam előre, így már pár napja megpucoltam a már meglévő darabokat, és kitettem őket száradni, így semmi sem állt a péntek esti nagy Legozás útjában.
Nem is szaporítom a szót, meséljenek a képek!

Előkészületek:

Asztal elpakol, lepucol, mindent sorban kipakol...


Összerakás:

Végeredmény:
Fogasléces kormány, duplalengőkapos felfüggesztés (elöl, hátul), bukólámpa, 3 sebességes váltó, differenciálmű, V4-es motor, mozgó dugattyúkkal)


1988-as szett, és emlékeim szerint most lett harmadjára összerakva ez a modell belőle. (1x ez, aztán az alternatív modell, majd ez ismét (hiányosan, szincserékkel), majd most korrigálva minden, ismét ez)

Persze nem tudtam abbahagyni a felénél, így mire befejeztem, Zsu már nagyban aludt! :)

Megosztás

2010. február 4., csütörtök

Montain Rambler

Ugye emlékszünk erre a postra.

Nos tegnap jött el az idő, amikor a pár napja szétszedett kis autót újra összerakjam, miután minden darabját egyesével megpucoltam, mivel a mosogatógép nem jött be.
Látod milyen szépen csillog! Nekem bejön. Megosztás

2010. február 3., szerda

ISO pipa, fizu jeee...

Ezzen is túl vagyunk...nem semmi fennakadás, nulla hibával vettük az akadályt. Jók vagyunk!

Délután bementem Tibivel kicsit beszélgetni erröl a fizetés dologról, és nagyon pozitív érzésekkel jöttem ki onnan. Nem akarok konrétumokat közzétenni, de egész kellemesen kezdődik ez az év! Megosztás

ISO

Ma jön a Younghoz a SGS-től két tag, aki az ISO minősítést adja a cégnek, és ellenőrizni, akarja, hogy még mindig megfelelünk-e az ISO követelményeknek. Természetesen szerencsémre pont a műszaki ágazatot pécézte ki magának, így tegnap lefekvés elött pont olyan érzésem volt, mint annó suliban, egy-egy nagyobb felelés, dolgozat elött. Megosztás

Ystuc Alfa Hifi install

Dávid hívott délelött, hogy mi lenne, ha meló után beugranék Csabi műhelyébe, mert Ystuc Alfájába megjöttek a hifi cuccok, és be kellene szerelni, ő elkezdi addig a Csabival. Persze, miért ne, gondoltam, bár úgy voltam vele, hogy mire odaérek, max a végső beállításban tudnok majd segédkezni, de legalább látom a kocsit, meg a srácokat.

Meló után egyből a LLumar műhelyt vettem célba, és mikor odaértem kivert a víz! A kocsi darabokban, Táp, RCA bevezetve, a fél műszerfal Csabi elött az asztalon, karbonozásra várva, Dave meg a kárpotokon próbál helyet keresni a Vibe komponens szett hangváltójának. Ahogy elnézem, ez kicsit el fog húzodni. Természetesen mivel ma lettem a dologról informálva, így se megfelelő munkaruha, sem szerszám nem volt nálam, amiknek hiányát elég erőteljesen éreztem is!

Most nem szívesen megyek bele a részletekbe, mert nem izgalmas, így csak nagy szavakban.
- Természetesen a kiemelő keret, ami Dávidnál volt, nem volt jó méretű, így mehettünk beszerző útra, és ha a CSS Tuning boltjában nincs bent a Máté teljesen véltelen, akkor nem tudom mit csinálunk.
Ja mellesleg a műhelynél az egész ipari park teljesen le volt fagyva, így a kifele gyönyörű manjit toltam, ahonnan egy 90°-os kanyarba már lapjával érkeztünk, és ezt a felállást egészen a kanyar végéig sikerült megtartani, és a belső érintési pontot szinte érintőre vettem. Szeretem a telet! :) Jó dolog 60-80-nal az út egyik oldalától a másikig tolni a manjit.

- 7 körül Zsu is megjött
- 8 körül Zsófi is csatlakozott hozzánk
- 11 körül a lányok hazamentek (!!!)

Mi egészen fél kettőig nyomtuk az ipart, és akkor egyéb okokból kifolyólag be kellett fejezni a szerelést, így nem mondhatnám, hogy túl frissen érkeztem haza, és még a kocsi sem lett kész! :( Megosztás

2010. február 2., kedd

A nagy kérdés mennyivel keresek idén többet?

Változnak az adó szabályok, ami módosítja a fizetésemet is. Kiváncsi vagyok, hogy hogy fog változni a számlám tartalma hó elején. :) Elég egyértelműen utaltam arra, hogy nem nagyon sírnék, ha idén kicsit többet vihetnék haza, mint tavaly, hát kiváncsian várom, hogy a fönököm mire jut a cégvezetővel. Brukkolunk! :) Megosztás

2010. február 1., hétfő

Elgyengűltem

Eddig nem mertem közzé tenni, de hamár egyszer van, akkor miért ne.


Szombaton reggel elugrottunk Zsuval boltba (Madaras Tuskó), némi reggeli vételezés céljából. Természetesen ilyenkor sok mást is szoktunk bepakolni a kocsiba, ami a következő néhány napra kellhet. Sajnos betévedtünk a játékok közé, ahol épp a Technic Legokat lesegettem, és szörnyűlködtem, hogy milyen rohadt drágák szettek, amikor véletlen megláttam egy élével kifele pakolt, látványosan leharcolt dobozt.
Levettem, megnéztem mit is takar a doboz. Egy billencs volt benne, ami még nem annyire fogott meg. Aztán fordítottam a dobozt, és látom, hogy az alternatív modell egy tréler. (Ennél a pontnál beugrott Radir telefonhívása Pucihoz a 2009-es máriapócsi drift EB alatt. :) ). Így már kezdett tetszeni a szett, dehát tuti baromi drága, amikor látom, hogy elektro motor is van benne, és az mozgatja a platót. Ajjaj...kezd a dolog nagyon tetszeni, de még mindig drága...vagyis mennyi is? Megkeresem a polctábláját, és látom le van értékelve...nem is kicsit. Akkor ez velem jön, mondtam Zsunak, aki kis vacilálás után belement a dologba.
Ez lett belőle:
Csak tájékoztatás képen a "csörlő" már saját fejlesztés. :)
Kicsit utána néztem, és az új ár feléért sikerült hozzájutni. Ennyit még megért!







Ilyen működés közben:

Lehet kicsit kezd betegessé válni a Legó mánia?!

Megosztás