2010. november 14., vasárnap

Kicsi Máté

Anyum Picassa albumában találtam pár képet magamról...jó régről....







...igen...ilyen kicsi is voltam!

Megosztás Megosztás

2010. november 13., szombat

Royal Flush kilenctől...

PKR.com, sajnos csak játékpénzzel...




Megosztás Megosztás

Érdekességek az emberi testről


1. Ma több ember él a Földön, mint amennyi valaha meghalt


2. Tüsszentéskor minden testi funkció leáll. A szívdobogás is! Éppen ezért lehetetlen nyitott szemmel tüsszenteni.

3. A kisgyermek növekedése gyorsabb tavasszal, mint bármely más évszakban.

4. Az ember legerősebb izma a nyelvizom.

5. Ha ránézel egy személyre, akit szeretsz, valamint ha ránézel egy személyre, akit utálsz, a pupillák egyaránt kitágulnak.

6. A legtöbb por a lakásban az elhalt emberi bőrből képződik.

7. Az emberi hajnak 3 kg a szakítószilárdsága.

8. A nagyobb IQ-val rendelkező emberek többet álmodnak.

9. A megfogantatás pillanatától számítva, az emberi lény, fél óra múltán kezd fejlődni, akárcsak egy sejt.

10. Összerakva egy ember vénáit, artériáit, és kapillárisait olyan hosszú “kötelet” nyernénk, ami négyszer körbeérné a Földet.

11. 30 év után az emberi test lassan zsugorodni, csökni kezd.

12. Az intelligens embereknek több a cink és a réz a hajszálaiban.

13. Az ember combcsontja erősebb, mint a beton.

14. Az emberi szaglás 50.000 különböző illatot és szagot képes érzékelni.

15. Egynegyede az emberi csontozatnak a lábak csontrendszerében található.

16. A cigarettás embereknek háromszor mélyebb ráncaik vannak, mint azoknak, akik nem cigarettáznak.

17. A születéstől számítva a halál beálltáig az ember szeme nem növekszik. Ellenben a fülek és az orr folyton növekszik.

18. Ha hideg helyiségben alszol el, vagy időközben hűl ki, a rémálmok esélye jelentősen megnő.

19. A tűz, víz, időjárás, és egyéb természeti erők kivételével az emberi hajat nem lehet elpusztítani. A haj lassú ütemben málik szét, és ezt semmilyen sav vagy maró anyag nem tudja gyorsítani.

20. Az ember nem tudja megölni magát úgy, hogy visszatartja lélegzetét.

21. Gyorsabban meghalunk alváshiánytól, mint éhségtől. A leg ellenállób ember is meghal ha nem tud aludni kábé 10-12 nap alatt. Ezzel szemben csupán folyadékot véve magunkhoz egy átlagos ember 30-60 napig bírja szilárd táplálék nélkül.

22. Az emberi test rendkívűl strapabíró. Az ember akkor is képes tovább élni, ha leállt a lépe, gyomra, az egyik veséje, a fél tüdeje, a máj 75%-a és a belek 80%-a.


Megosztás Megosztás

2010. november 11., csütörtök

Figyelemreméltó ügyfélkezelés a Logitech-nél

Valamikor a múlt évben szert tettem egy Logitech VX Revolution egérre, amivel a jó öreg MX500-t váltottam le melóhelyen.

Imádom, a Logitech egereit. Talán csak azért, mert 10 éve használom őket, és nagyon hasznos a nyolc programozható gomb, éppen ezért örültem, mikor a VX Revolution-t találtam. Minden funkció benne van, és ráadásul vezeték nélküli. Az otthoni MX700 is cordless, de az melóhelyen nem lenne jó, mert gyorsan merül.

Teljesen meg voltam elégedve az új egeremmel, egészen pár héttel ezelőttig. Van két gomb rajta a hüvelykujjnál, és azokat sajnos a régi bevált mikrokapcsoló helyett fólia nyomógombbal helyettesítették, ami nem bírta a gyűrődést sajnos. Szarban voltam, mert nincs meg sem a számla, sem a garijegy, így nehéz lesz javíttatni.

Gondoltam egy telefont megér, hogy mennyiért javítják, így felhívtam őket.

Nagyon kedves, illedelmes helpdest kolléga fogadta hívásom. Elmondtam mi a bajom, amire azt a lesújtó választ kaptam, hogy sajnos a Logitechnek nincs szervize itthon, de szeretné elkérni az egér adatait. Megadtam, mire a legmeglepőbb ajánlatot kaptam. Mivel az egér még garanciális a rendszerükben, mit szólnék, ha kapnék egy másik egeret? Vagyis bocsánat....a VX Revolution-t már nem gyártják, így egy M705-t tud felajánlani nekem. Arcomra kiült a döbbenet! Gyorsan csekkoltam a neten az egeret, és megfelelt a felajánlott eszköz, így mondtam, hogy jöhet. Bekérték a címet, ahova küldhetik az egeret, és megkértek, hogy a régit legyek kedves egy szelektív hulladékgyüjtőben elhelyezni. 5-7 nap, és megérkezik az új egerem.


Ez kérem kiszolgálás. Eddig is elkötelezett voltam a Logitech iránt, és azt hiszem ez a hozzáállás még jobban megerősítette ezt a véleményemet.


Megosztás Megosztás

2010. november 7., vasárnap

Ösznépi 30. születésnap

Úgy néz ki öregszünk...

Luigy már betöltötte, Dave, Csabi, Jani most novemberben töltik be, én pedig hamarosan betöltöm a 30-at. Ennek örömére összehoztunk egy komolyabb szülinapi bulit, ahol jól megünnepeltük magunkat.

Tegnap valamikor délután Zsu átjött, majd együtt elmentünk Dávidért. Közben beugrottunk Tuskóba kis munícióért, majd nálam elkezdtünk alapozni, közben készültünk az estére. A nagy készülédés közben előkerült pár jégpohár, és sikerült elfogynia egy üveg pálinkának, néhány sörnek, pár pohár bornak, és még némi Becherovka is bekerült a szervezetbe.


Mikor végre elkészültünk, és kijelentettük, hogy igencsak jól nézünk ki, hívtunk egy taxit, mert 8-ra lent kellett lenni a Lajsz András, LA Bodegita nevű éttermében, ahol a különteremben volt összehívva a nép.


Amint megérkeztünk a helyre örömmel konstatáltam, hogy már jópáran megérkeztek, és nem az üres terembe kell megérkeznünk. Matyi, a Dj., akit amikor csak zenére van szükségünk hívunk, már akkor megalapozta az este hangulatát a tőle mér megszokott jó zenével.

Nem sokkal a megérkezés után hamar a pultnál találtam magam, ahol 3 pohár árválkodott. Gyorsan megmentettük őket az elpárolgástól.



Mivel tisztában voltunk avval, hogy sok pia fog elfogyni az este alatt, így gondoskodtunk a megfelelő archiválásról, és invitáltunk egy profi fotóst is, Bodogán Sándort, aki a tőle megszokott, profi fotókkal ajándékozott meg minket. Az első kép termeszetesen az ünnepeltekről készült, és meg kell mondjam már itt igencsak jól voltam.

Én, Jani, Csabi, Dave, Luigy

Szerencsére  az elfogyasztott ital mennyiség, és az állandó kérdés a pultnál: "Mitiszó'?", teljesen feledtette velem, hogy nem vagyok valami jó fotó alany, így sikerült jó sok képet csináltatnom. Titkon bíztam abban, hogy hátha legalább egy jól sikerül.

Itt azért a lányok sokat dobnak a képen!

Menyus, háttérben Sanyi

Csabber, és Radák "Radir" János

Luigy, a kölcsön zakóban :)
Tibitibitibitibi
Szerencsére nem csak én voltam a helyen, így bőven volt még kit fotózni, sőőőt, még nálam is volt a fényképezőgép, így sikerűlt lencsevégre kapni a fotósunkat is!


Ő itt Sanyi, mellette pedig Cunika, aki már több kocsink mellett is modellkedett már.

Matyi, a hangulatfelelős!

Zsófi, Anna, Dave, Bástya

Az egy díjnyertes fotó. Eddig mindenki megjegyezte milyen jól sikerült. Lord Bandi, és Kriszti

Egész jó a fiú-lány arány...

Luigy már megint nem éri be egyel

A buli részemről fél három körül ért véget, így háromkor már nagyban az ágyban voltam, de Csabiékat csak négy körül tessékelték ki a helyről.

Reggel a szokásos fejfájással, és éhesen keltem, és egy egész nap kellett a regenerálódáshoz.

Teljes képsorozat elérhető a weboldalam galériájában. LINK


Megosztás

2010. november 5., péntek

Péntek ... otthon

Figyelembevéve kiválló fizikai állapotomat, a mai napot itton töltöttem. Reggel Zsuval beugrottunk a melóhelyemre a laptopomért, amit tegnap bent hagytam, aztán elmentünk gyógyszertárba némi Coldrexért...valamivel rendbe kell tennem magam szombat estig.

Napközben visszabújtam az ágyba, hogy kiheverjem a rákfenét magamból.

Este Perka, és Zsola látogatott meg némi sör, és bor kiséretében. Azt tudtam jó, hogy Zsola nagyon jó arc józanon, és nagyon nem jó arc lesz piásan, és éppen ezért előre megkértem, hogy legyen kedves kultiválni magát, de sajnos ez így sem sikerült...abből két dolog következik...Zsola legközelebb nem iszik mikor nálam van, vagy többet nem jön hozzám...nem szeretem, ha valaki direkte azt csinálja, amit kérek, hogy ne csináljon.

Végülis 11 körül a srácok leléptek, és pedig egy codrex után eldőltem...




Megosztás Megosztás

2010. november 4., csütörtök

Máté beteg

Csütörtök reggel arra ébredtem, hogy kegyetlenűl megfáztam...folyik az orrom, és kezd fájni a torkom... ez még nagyon hiányzott...

Valahogy kihuztam a napot, este még elmentem Tibivel a MAFC Autósport és Motorsport Szakosztály előadására, ahova Astar is elkisért minket (sajnos Radir nem ért rá). Megint nagyon izgalmas volt az óra, nagyon sokat tanultunk a vezérlésról, és a kipufogó rendszerekről.

Este csak annyi erőm volt, hogy lefürödtem, és beestem még az ágyba.


Megosztás Megosztás

2010. november 3., szerda

Mocsokúl szar szerda...

Ez egy nagyon elcseszett szerda volt...

Reggel Csabiéktól mentem dolgozni, mert este megmachináltam Zsófi gépét. Az egész jól indult, épp a busz elött fél percel értem a buszmegállóba, az 1-es is bent volt már a végállomáson, és időben is nagyon jó voltam. Kicsit örültem is hogy az Árpád híd fele megyek, gondoltam veszek is egy 10-es jegyet, mert bármikor jól jöhet. Kellemesen elhelyezkedtem egy ülésen, majd némi zenehallgatás mellett folytattam a V8cars.hu-ról szóló cikket Totalcar oldalán (ami nem mellesleg egy igen hatásos leírás a vörösiszap katasztrófáról), amikor elémállt egy tag, és egy karszallagot lobogtatott elöttem...na, és itt baszódott el a napom!

Hiába magyaráztam az evoknak, hogy szökőévben egyszer ülök villamoson, és ahol felszálltam nem lehetett venni jegyet, kötötte a faszságát a villamos kapaszkodóhoz, és közölte, hogy helyszíní csekk 6000...
Apád fa#&a, az...otthonhagytam! OK, akkor csak 2000, és 8 napom van bemutatni. Király.

Irány melóhely. Elmeséltem a történéseket, és némi pénzt kértem kölcsön, hogy megvehessem a bérletet, a bérlet igazolványt, és ahhoz a fényképet, de kiderült hogy van egy "nagyon fontos" balesetvédelmi oktatásom, amit vétek lenne kihagyni. Az ember, aki tartja már a suliban is fárasztott minket, és már akkor is sok volt.

Miután túléltem a dolgot, elindultam a bérletbeszerzési utamra. Első körben irányomat az igazolványkép automata irányába vettem, ahol ki volt írva, hogy 4 igazolványkép 600HUF. Beülök, a gép közli, hogy csak pontos összeget dobjunk be. Irány a trafik, vettem egy rágót, hogy felváltsam az ezresem. Kezemben a 600 pénzzel visszaülök az autómatába, bedobom, majd közli a gép, hogy 4 fénykép 1000HUF. De nagy...600 pénzért csak átküldhetem a képet a telefonomról, és azt kinyomtatja. Tehát 1000...600 már bent, amit természetesen semelyik gomb megnyomására sem ad vissza...legkisebb pénzem egy 2000-es...irány vissza a trafik, ahol a csaj nagyon kedves volt, és megértette a problémámat, és felváltotta a pénzt. Vissza az automatához, ahol akármit csinálok, nem jön vissza a bedobott 600 forint...Ezután következő események sokasága utána a végeredmény 4 fénykép egy ezresért, egy rakat apró, egy elnyelt kétezres...király.

Teljesen véletlen volt nálam olló, így kivágtam a képet, irány a pénztár. Igazolvány kér, bérlettel együtt...tizezer valamenyi...és közel kb. 10 év után elöször megint van bérletem...beszarás.

Minden megvan, vissza melóhelyre. Közben felhívtam az üzemeltetőt, hogy legyen kedves visszaadni a benyelt 2 rongyomat, amit szerencsére minden további probléma nélkül visszaszolgáltat nekem.

Szar egy nap....



Megosztás Megosztás

2010. október 31., vasárnap

LFS Drift Astarnál

Minirally után alapból hulla voltam, éppen csak  lehuppantam a gép elé, mikor Astar jelezte, hogy szívesen venné, ha ma átmennék hozzá kicsit csapatni a Live For Speed nevű (leginkább) szimulátorral.

Amikor beléptem a lakásba hatalmas meglepetés fogadott. Egy fém vázra épített kocsi ülés, elötte kialakított hely a kormánynak, és a váltónak...


Na erre mondom, hogy fanatizmus...

Pár perc alatt felkerült a Momo G25 a helyére, és már ment is a LFS.


Meg kell hagyni, hogy Astar (hogy Kővári Barna szavaival éljek) nem ül háttal a kormánynak, és nagyon ott van a szeren. Lászik, hogy pár év gyakorlat már van a kezében. Nekem nagyon fura volt a G25 majd 4 átordulása, a Momo Force után...a kuplungról már ne is beszéljek.

Az első inulásnál konkrétan elöre esett a fejem, mert probáltam kompenzálni az indulásnál fellépő erőket, mert annyira realisztikus volt a "kuplung-egyes-gáz" kombó...

Ami jól esett, hogy Astar szó szorosan ugyanazt mondta pár perc gyakorlás után, mint amit Radir mondott egy hete miután mutattam egy videot, ahogy egy Starionnal driftelek: "Nem vagy te fakezű!"

Egyik edzésen kell szereznem valami kocsit és csapatni!!!!

Külön köszönet Astarnak, hogy értem jött, és haza is hozott...ez nagyon kedves volt tőle, de itt tudatosult bennem, hogy kell egy robogó, mert nem akarok mindig másra hagyatkozni ha menni kell valahova.

Megosztás Megosztás

2010. október 30., szombat

MiniRally - Kiskunlacháza

Reggel Tibiékkel kilátogattunk Lacházára a reptérre a Minirallyra. Jövére Tibi indulni is akar, így kicsit ismerkedni akartunk a rendezvénnyel. És persze mivel nagyon híres vagyok véletlen egy képen is rajta vagyok...


Igen, jól látjátok, egy kamera van a kezemben, és nagyon jó felvételek készütek, amiket Geri, a Fanat-x Movies legifjabb tagja fog megvagdalni.
Megosztás Megosztás

2010. október 27., szerda

UPSZ....bekötődött az UPC

Egy barátom elköltözött az albérletéből, de sajnos nem tudta tovább vinni a UPC csomagját, amit a hét elején átírattunk a nevemre, és ma be is kötötték a kecoba...kinylít a világ, megszünt a korlát, és színes lett a lakás...



Lett gyors internet, digitális tv, rögzítővel, ami csak szemnek szájnak ingere. Természetesen a P2P kapcsolatok ellen még mindig harcol a szolgáltató, aminek nem annyira örülök...


Megosztás Megosztás

2010. október 25., hétfő

2010. október 23., szombat

Másnaposságra...

...sör.


Lejöttük Arénába, hogy ne legyünk szét...akármi is lehet még ebből.

Megosztás Megosztás

Gatebil2010 + pia Radirnál

Tegnap este Radirhoz voltam hivatalos, egy kis drift video nézegetéssel egybekötött iszogatásra.

Evvel semmi baj nincs, csak legközelebb kifejetezzen fontos tudni, hogy enni kell egy ilyen esemény elött, mert arrafelé a srácok nem viccelnek, ha a buliról van szó. Nagyon jót videóztunk, még jobbat beszélgettünk, és a pontot az I-re a hazafele út tette fel, ahol Lakatos Zoltán alias Lakiboy mögé ültem be egy új hármas bömösbe...bár nem csapta keresztbe sehol, mégis látszott minden mozdulatán hogy nem egy vasárnapi vezetőről beszélgetünk.

Remélem lesz még szerencsém ilyenhez a jövőben, de akkor szigorúan pizzával kezdünk.


Megosztás Megosztás

2010. október 21., csütörtök

Ilyen látványra van értelme felkelni

Ez a látvány fogad ha a nappal együtt kelek...
 

...ez azért nem rossz, nem????

Megosztás Megosztás

2010. október 15., péntek

Első este az albérletben...

Nagyon furcsa érzés...

Több mint négy éven keresztül Zsu aludt mellettem, elötte való két évben is folyamatosan volt mellettem valaki, így érdekes egyedül lefeküdni, pláne egy olyan lakásban, ami az "enyém". Idegenek még a falak, nincs még semminek meg a helye...nincs internet, normális TV szolgáltatás, demég egy TV-m sincs...így kénytelen vagyok projektoron House-t nézni DVDről 1,5m képátmérővel. :)



Remélem fogok tudni aludni valamit!!!!
Megosztás Megosztás

2010. október 13., szerda

Sagem továbbképzés Bécsben

Zsolt kollegámal tegnap reggel kijöttünk Bécsbe egy Sagem továbbképzésre.

Szeretem az ilyen utakat, az evvel járó felhajtást...szálloda szoba, vacsora, seggnyalás felsőfogon...


A szoba

Kilátás a szobából

Az esti vacsora után

Megosztás Megosztás

2010. október 10., vasárnap

Lesz albérletem...

...vagy valami hasonló.

Nem mondanám albérletnek, mert inkább csak egy ismerősöm megengedte, hogy lakjak egy üres lakásában, hamár ő úgysem használja most.

Még a héten megnéztem a lakást, nagyon tetszik. Egy 6 emeletes lakás 7. emeletén van a kecó, ahol csak ez a lakás van, így nincs szomszéd, és gyönyörű a kilátás.

Szombaton Tibi, és Csabi segítségével elhoztam a cuccaimat Zsuéktól, és egy részét már egyből az új helyre vittük, a maradékot fateromhoz pakoltam el a régi szobámba. Ha minden jól megy, akkor a jövő héten be is költözhetek.


Megosztás Megosztás

2010. október 7., csütörtök

Csabiéknál alszom

Három nap alatt sikerült összepakolnom, és összekészítenem a cuccomat. Mivel most nincs még hova vinni őket, így csak én jöttem el Harasztiról.
Reggel Zsu behozott dolgozni, de én már soha nem megyek vele haza többet.

Mától gyakorlatban is egyedülálló vagyok, ami nem rossz érzés, de a Youngból kiforduló C3 látványa kegyetlenűl szar érzés volt...

Most pár napig Csabékhoz költöztem be, amíg nem találok albérletet.
Megosztás Megosztás

2010. október 5., kedd

Költözés

Nem is gondoltam volna, hogy ennyi cuccom van...

Most, hogy Zsuval szétválunk, természetesen nekem költöznöm kell. Még nem tudom pontosan hova, de Harasztiról el kell jönnöm. Tegnap a családi bejelentés után, meg ma is egész este pakoltam/pakoltunk, és még mindig van cuccom bőven. Nem is tudom, hogy hova fog ennyi cuccom elférni.


Megosztás Megosztás

2010. október 4., hétfő

Egy korszak lezárul...külön válunk Zsuzsitól....

"Leültünk, beszélgetni, és arra jutottunk, hogy bár nagyon szép volt az együtt töltött négy és fél év, és nagyon fáj, de el kell engednünk egymást. Nem minden téren egyformák a céljaink időrendje, és feleslegesen nem kell egymás idejét húznunk. Békével válunk el, harag, és ellenségeskedés nélkül, így kérek mindenkit, aki Zsut barátjának tekintette mellettem, kezelje továbbra is úgy. Csajok, ha mentek bulizni, szóljatok neki bátran, srácok, ha valamiben hozzátok fordul segítségért, segítsetek neki, ahogy én is tenni fogom. Nem utáltuk meg egymást, és nem veszekedtünk, így Zsu lehet néha fel-fel fog tűnni itt-ott…"

Ezt tulajdonképpen már pénteken éjjel megbeszéltük, de nem akartuk az utolsó drift versenyt folyamatos magyarázkodással tölteni, így inkább kicsit még jól éreztük magunkat egymás mellett.


Megosztás Megosztás

2010. október 3., vasárnap

Rég volt ilyen jó drift verseny

Ez elmúlt pár évben a drift versenyeket, és edzéseket mindig az LCD-n keresztűl néztem végig.
Mivel pénteken történt egy két érdekes dolog, amiről majd hétfőn fogok beszámolni, így ezt a versenyt szigorúan a lelátóról szerettem volna nézni. Ennek megfelelően sörrel, csipsszel, és mindenféle finomsággal készültünk az egésznapos drukkolásra, és el is foglaltuk a helyünkket a lelátón.

Aztán csörög a telefonom. Zsolt kollegám az. Ő is helyet foglal mellettünk, majd megint csörög a telefonom. Radir az, és ez így ment egy darabig, és egyszer csak azt vettem észre, hogy kb. 15 ember ül körülöttünk, köztük olyan nagy nevek, mint Radák "Radir" János, Dénes Miklós, Holtság Gergő. Mindenki a párjával ült ott, páran ismerősőket is odaültettek, így nagyon komoly drukkolás volt egyes összecsapások alatt.
Bár nagyon jól éreztem magam a társaságban, azért bízom abban, hogy soha többé nem fogok velük együtt így a tribünön ülni, mert az azt jelentené, hogy ők a pályán teszik azt amit szeretnek, és nem a pálya széléről "szenvednek".

A verseny nagyon jó volt, sokat izgultunk a srácokkal, és sokat nevettünk a díjátadó alatt, mivel Isti, és Barna nem csak vizet ittak egész nap, így megfelelően hülyék voltak már estére.

Még egy edzés lesz idén, remélem addigra Radir kocsija is összeáll, és a két GTS Skyline végre együtt is pályáraléphet.

 
Megosztás Megosztás

2010. október 2., szombat

Gondos Tamás - GTS Motorsport teszt

A vasárnapi drift verseny elött még volt egy edzés, ahova Tomi kihozta a gépállatot némi tesztre, és volt szerencsém kipróbálni nekem is...550 paci, valami fantasztikus!



Sajnos nem volt nálam semmilyen video rögzítő eszköz, így ezt nem tudom visszaadni, így csak pár képre hívnám fel a figyelmet a GTS Motorsport oldalán.

Megosztás Megosztás

2010. október 1., péntek

Elvitték a Lancert

Ma este jött egy tag, és elvitte a Lancert...egy időszak lezárult.
Egyik szemem sír, a másik nevet...ezt fel kell még dolgoznom.
Megosztás Megosztás

2010. szeptember 30., csütörtök

MAFC Autósport és Motorsport Szakosztály

MAFC Autósport és Motorsport Szakosztály szórólap...


...lesz még két előadás!!!!

Megosztás Megosztás

Megint iskolapadban

Fura egy érzés. Megint padban ülök, és ami még furább...érdekel, amit mond az előadó.

MAFC Autósport és Motorsport Szakosztály


Megosztás Megosztás

2010. szeptember 29., szerda

Ariel Atom Teszt - Video

Sikerült megkapnom az anyagokat az arielatom.hu csapatától, így sikerült megvágnom egy kis összeállítást ami valamilyen szintem visszaadja az esemény "fílingjét".

Ariel Atom tesztvezetés - Fanat-x from Fanat-x Tuning Team on Vimeo.



Megosztás Megosztás

2010. szeptember 28., kedd

Ezeröcsi ajándékcsomag megérkezett

Csomagot hozott a postás! :)
Megérkezett az NEO FM - Ezeröcsi ajándékcsomagja


Opel polo, Opel olaj, egy cuki plüs valami (az idióta figura az Opel reklámból), ezeröcsi matrica és egy MP3 lejátszó. Egy telefonhívást megért!

Megosztás Megosztás

2010. szeptember 25., szombat

Ariel Atom teszt - képek

Az Arieles kalandomra Bodogán Sándor profi fotós kísért el, hogy megörökítse a felejthetetlen pillanatot. A szállításról Tibi barátom gondoskodott, akit jani barátja kísért el, nehogy történjen velünk valami út közben.

Ime pár kép:






Több kép Bodogán Sanyi rajongói oldalán: bodogansandor


Megosztás Megosztás

2010. szeptember 24., péntek

Nyertem egy Ariel Atom tesztvezetést...

...mondja nekem valaki, hogy az internettől való függőségem nem jár előnyökkel?!

Délután egy ilyen kocsival fogok száguldani!



Az egyik legnagyobb példaképem a következőket mondta erről a kocsiról.


Megosztás Megosztás

2010. szeptember 20., hétfő

AM3, és működik...

Működik!!! XP mar fent, most jön az utálatos része...driverek, programok felpakolasa. Fura érzésem van, mintha nem rég csináltam volna ilyesmit...jaaaa két hete!

Megosztás Megosztás

Feladtam, gépet vettem...

Meguntam a szenvedést, és a harcot a hozzávetőlegesen nyolc éves gépemmel, így ma bementem a nagykerbe, és vettem pár cuccot, amivel a gépem cseréle szoruló egységeit végre lecserélhetem.



Igen, AMD... utoljára AMD K6II 3D-m volt AMD a gépem...fura lesz, de garis, új. Megint pár évre letudva a számítógép probléma...talán majd egy VGA még jól jönne...
Megosztás Megosztás

Niki és a Fanat-x Suzukik

Pár hete volt egy fotózás, amiről itt nem számolhattam be, de a végeredményt azért publikálhatom.





Megosztás Megosztás

2010. szeptember 19., vasárnap

Meghalt a gépem

Utálom a számítógépem!!!!

Újrahúztam a redszert a múlt héten, most megint meghalt.
Szétszedtem, kicseréltem az alaplapot egy tartalék lapra, erre kiderül, hogy az meg nem eszi a videokártyám.

A végén kénytelen leszek új gépet venni.
Megosztás Megosztás