2010. augusztus 7., szombat

Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál 2010

Csabi felhívott a héten, hogy mi lenne, ha lemennénk velük az idei NAAF-ra, azaz a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztiválra, amit a Monostori Erödben tartottak. Az ötlet nagyon tetszett, kicsit számolgattam, és úgy láttam, hogy akár még bele is férhet ebbe a hónapba, még akkor is, ha kocsira spórolunk.

Ha már amcsi autó találkozó, akkor Csabiék stillszerüen a Ford Mustanggal jöttek, mi meg bepakoltunk Csabiék Dodge Caliberjébe, hamár az is usa car. Így jobb áron tudtunk bejutni, és a belső részen tudtunk sátorozni, és a kocsit is bevihettük.
Gyorsan alkalmazkodtunk a közeghez, és felvettük a helyi stilust, nehogy kitűnjünk a tömegből.
Természetesen nincs fesztivál játékok nélkül, így pár százast bedobáltunk a különböző ott áldogáló játékokba, aminek köszönhetően elég szép tömeg kerekedett mögénk, és megindult a versengés...gondoltam Csabival kérünk részesedést a bevételből, a marketing miatt! :)

Kalapálás után kicsit körbe sétáltunk az autócsodák között...hát fantasztikus kocsikkal találkoztunk! Kezdetnek egy nagyon szép Mustang...

...ez pedig egy új Dodge Challenger SRT8, 6.1-es HEMI motorral...már a leírásától is borsózik a kezem.
Este kis bulit csaptak a szinpadon a fellépők, többek között Nagy Feró -kedvenc Ford Fairlane-m magyarhangja-, ahol akkora volt a tömeg, hogy Zsunak szereztem egy üres söröshordót a pultból, hogy ő is lásson valamit. Egy fényképek megért volna a tag feje, amikor nem sört kértem, hanem egy üres hordót... :)
A találkozón egyébként bőven készültek képek...ITT TALÁLJÁTOK ÖKET!
Megosztás

Nincsenek megjegyzések: