2010. július 31., szombat

Sziget - Mi: 1-0. Búfelejtés Tibiéknél

Reggel nagy lendülettel indultunk el a szigetre. Most hogy van áram, végre megejthetjük a utolsó árvíz utáni takarítást...de természetesen ember tervez....

Kimentünk, kedves szomszéd át is vitt minket, minden tuti, hatalmas a lelkesedés, már minden elő van készítve, víz bekapcs...semmi...

Hát az a nagy helyzet, hogy a szivattyú az megint bemondta az unalmast ami jelen helyzetben nem kicsit szivettyú. Bánatunkban elsétáltunk egyik szomszédhoz, ahol az áram kötögetése volt, és visszatemettük az ott keletkezett lyukat.

Visszafele összefutottunk a "kompos" szomszéddal, Pistával, aki a szokásos üdvözléssel fogadott minket: "Mit isztok?"
Hát letelepedtünk a terszára, és elfogyasztottunk pár pohárka borocskát, közben jól elbeszélgettünk. Ezért szeretem a szigetet, van idő beszélgetni! :)
Pista felajánlotta a buvárszivattyúját ideiglenesen, legalább a takarítás idejére, ami passzolt is a kutunkba. Megbeszéltük Zsuval, hogy ma már nem csinálunk semmit, hanem holnap reggel kijövünk frissen, üdén.

Közben Tibiék jelentkeztek, hogy este igazán meglátogathatnánk őket, mivel kis grillezést terveznek...hát hajrá.

Összeszedtük a cuccunkat, ami kellett, és megcéloztunk a Tescot alapanyagért, ahol találkoztunk a többiekkel is.

Tibiéknél kellemes kis kert fogadott, macskával, kutyával ahogy az egy kertes házban kell. Odacsücsültünk a kerti sütő mellé és pár sör mellett elkészítettük a vacsit. Közben Dávid is megérkezett.


Igazán minimálba toltuk, csak öten voltunk, és semmi komoly alkoholizálás sem volt!

Ő itt Móni, és a háttérben pedig Tibi figyel a csirkeszárnyakra.

A nap lementével elökerültek a szúnyogok, így szó szerint bemenekültünk a lakásba, ahol megismerhettem a Timo-t, a barátpapagájt, aki a kalitkában nagyon vadnak, és erősnek tűnik, de kiengedve már sokkal aranyosabb, és kedvesebb... :)

Ő itt Timo (TIbi + MOni), aki mindenféle kiálló dolgokat keres a bőrödön, és csipeget, de ezt meg sem érzed...nagyon édes. Megosztás

Nincsenek megjegyzések: