2010. január 9., szombat

Már megint a Lego

Viszonylag (számomra is) elérhető áron vannak komoly szettek a vaterán. Gyorsan meg is egyeztem egy eladóval két szettre. Ahogy átnéztem a termékeit találtam még sok-sok érdekes dolgot, úgyhogy kb. a gatyámat is ott hagyhattam volna, de megbeszéltem Zsuval, hogy csak óvatosan vásárolgatok. Viszont mivel volt az eladónak olyan alkatrésze, ami pont hiányzott a 1977-es Go-Kartomból, így végül abból is rendeltem.

Ma este találkoztam az úriemberrel, akiben egy nagyon precíz, gondos, kedves embert ismertem meg. Volt egy kis félreértés az egyik terméknél, amit percek alatt orvosoltunk. Az uriembernek nagyon komoly gyüjteménye van, az elmondása szerint, és csak a dupla szetteket árulja, így nem nagyon lehet tőle olyat kérni, ami nincs neki, persze csak alkatrész szinten.

Mivel az úr tart egy külön telefont a Legos ügyfelek részére, így meg merem kockáztatni, hogy nem fog haragudni, ha közzéteszem. Az adathalász programok miatt kicsit csavarok rajta.
Pannonos a szám, és 598 után a 4785 jön. Vagy Márton veszi fel, vagy Eszter, aki Laura28 néven van a vaterán. Foglalkoznak hiánylista beszerzésével is, úgyhogy már tudom, hogy honnan lesznek meg a kiányzó alkatrészek a nagy Technic TestCarhoz.

És akkor lássuk mit szereztem:


Rally 6-Wheeler
8830-as szett, 1990-ből, 171 elem+ a figura.


8205-ös szett, 1997-ből, 63 elem

Mind a két szetthez járt az összeszerelési útmutató, tökéletes karcmentes állapotban vannak. Egyedül a Blaster hajtását adó gumi nyút meg az elmúlt 13 év alatt...nabumm!
Ezt is leütöttem, de ezt másik eladótól, azért majd hétfőn megyek szerintem:
8820-as szett, 1991-ből, 139 elemmel.
Megosztás

Nincsenek megjegyzések: