2011. április 7., csütörtök

BMW E34 M5 Convertible

És szerelmes lettem!!!!

Olyan kocsit találtam, amiért bármit megtennék.
















A BMW M5 25. születésnapjának tiszteletére a bajor márka programokat szerevezett a Nürburgringre, ahol többek között 20 év után bemutatták az M5 kabrió változatát, amelyről a tervek szerint az 1989-es Genfi Autószalonon rántották volna le a leplet, ám egy héttel a premier előtt piros jelzést kapott a modell.

Az 1980-as évek végén a BMW egy nyitott tetejű M5 prototípuson dolgozott, amelyet a gyáriak eredetileg az 1989-es Genfi Autószalonon mutattak volna be a nagyközönségnek, ám a vezetőség meggondolta magát, pedig már az autó helyét is lefoglalták a németek. Valószínűleg azért nem kapott zöld utat az M5 kabrió, mert akkor a normál kivitelből is kikövetelték volna a tető nélküli változatot, az pedig sokat ártott volna az igen sikeres 3-as kabriónak. Az egyetlen nyitott tetejű M5 egyébként két ajtóval és négy üléssel büszkélkedhet, míg a tető vászonból készült. Természetesen nem lett volna olcsó a kabrió M5, ugyanis akkoriban 50 000 font lett volna az autó alapára, ami a jelenlegi árfolyam mellett körülbelül 15 millió forint. Megosztás

Nincsenek megjegyzések: